Íme, a borítómodell, aki már több, mint 500 könyvön szerepelt

Azt hittétek, hogy Pepe Toth az a modell, aki a legtöbb borítón szerepel? Nos, van, aki még nála is sokkal több regény borítójáról mosolyog (vagy éppen vicsorog) az olvasókra.



Jason Aaron Baca volt már vámpír, skót felföldi, cowboy, szívtipró, és minden más, amit el lehet képzelni, a lényeg csak az volt, hogy az izmai kiemelt szerepet játszhassanak. A modell a napokban jubilált, ugyanis már több, mint 500 romantikus regény borítóján szerepelt.


No de hogy került egyáltalán borítókra? Elég érdekes történet, erről így mesélt: "Kezdetben megpróbáltam színészkedni. A Tudom, mit tettél tavaly nyáronban voltam dublőr. Aztán rájöttem, hogy nem tudok színészkedni, egy mondatot sem tudtam kinyögni a válogatókon. Olyan viccesnek hangzott minden. De amikor ott voltam a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásán, felfedezett pár fotós. Gyerekként modellkedtem, és nagyon élveztem. Olyat akartam csinálni, amit mindig is élveztem".



Ezek után Baca a tettek mezejére lépett. Száz írónak írt e-mailt, mellékelve a képeit, hogy szeretné, ha a könyvük borítóján szerepelhetne. Néhányan válaszoltak, a többi pedig már történelem.


Bár lehet sokan nem ismerik a nevét, és talán fel sem ismerik az itteni képekről az arcát, de van egy olyan sanszom, hogy sok hazai könyvön is látható volt már a pasi. Ki tudja, talán a te polcodon is van egy olyan (Romana) könyv, amin ő látható.


A legfontosabb kérdés persze adott. Olvasta-e valaha a könyveket, amiken szerepelt. Nos, ki kell mindenkit ábrándítanom, alig tíz-tizenöt oldalig jutott el. Sebaj, megbocsájtjuk.


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.