Könyvkritika: Katie McGarry - Aki mer az nyer

aki-mer-az-nyerA sorozat első kötete, a Pushing the Limits olyan magasra tette a lécet, hogy kicsit félve kezdtem bele az Aki mer az nyer-be. Szerencsére Katie McGarry simán megugrotta az elvárásaim, sőt, nekem az Aki mer az nyer még jobban is tetszett, mint a Pushing the Limits (magyar címén Feszülő húr, ami szerintem rettenetes).


Ebben a kötetben már Beth a főszereplő, akit az első részben is hamar megkedveltem, és kíváncsivá is tett, mi lakozhat a lány fejében. Nos, ahogy az várható volt, Beth lobbanékony, könnyen megbántódik és a vad lány is csupán egy álarc, a kettősséget pedig nagyon szerettem. A történet szerint Beth nagybátyja előkerült, egy kisvárosba költözteti a lányt, ahol találkozik Ryannel, aki korábban kikezdett vele. Ryan maga a tökéletesség. Jóképű, sportos, udvarias, jó tanuló és mindenki kedveli, de igazából ez csak a látszat, súlyos titkokat cipel a srác.


Csak a történet vázolása után esett le bennem, hogy mekkora klisékkel dolgozott a szerző. Ezen eddig még el sem gondolkodtam, de tényleg irdatlan nagy klisék voltak a történet középpontjában, de olvasás közben mindez fel sem tűnt - na erre mondom én mindig azt, hogy a kliséket nem gáz felhasználni, csak jól kell csinálni!


aki-mer-az-nyer-ryan


[su_note note_color="#f2f2e8" radius="1"]Kíváncsi lettél? 16% kedvezménnyel online megrendelheted [/su_note]


A könyv amúgy nagyon gyorsan olvasható, mert érdekes, izgalmas és magával ragadó, a stílus pedig igazán olvasmányos. Jól elkülönül Beth és Ryan szála, azt pedig különösen szerettem, hogy mindkettejük magánélete tartogatott izgalmakat és érdekes mellékszereplőket, így akkor sem unatkoztam, ha éppenséggel nem közös jelenetben futottak a srácok, hanem az önálló, magánéleti problémáikat feszegették. De tény, hogy az i-re a pontot az tette fel, amikor összekerültek, és izzott köztük a levegő.


Ryant nagyon megszerettem, és a problémái is maximálisan átjöttek. Nem tagadom, legjobban az hatott meg, amikor kiderült, hogy van egy meleg bátyja, akit kitagadott a család, és ő ennek mennyire nem örül. Érdekes volt látni egy testvér szemén át, hogyan dolgozza fel a szeretett családtagja coming outját, milyen érzéseket kelt mindez benne, és egyáltalán mennyire számít mindez a testvéri kapcsolat során. Gyönyörű párbeszédeket és jeleneteket szült ez az egész, öröm volt olvasni még úgy is, hogy a szülőket sok helyen lecsaptam volna.


Beth nagyon édes volt a maga kemény módján. Az elején attól tartottam nála, hogy a "meg kell mentenem az anyámat"-faktor idegesítőbe csap át, de nem, mert ezt a részt is nagyon jól kifejtette a szerző, különösen amikor visszaemlékezett Beth a múltra, ami a lelkifurdalást okozta. A lány kapcsolata a körülötte élőkkel különösen izgalmas volt, tetszettek az interakciói, a félelmeit megértettem a fájdalmát átéreztem, ha öröm érte vele együtt örültem. Ez pedig az egyik legjobb dolog, amit egy Young Adult hősnő elérhet.


aki-mer-az-nyer-katie-mcgarry


[su_note note_color="#f2f2e8" radius="1"]Kíváncsi lettél? 16% kedvezménnyel online megrendelheted [/su_note]


Ryan és Beth kettősét remekül megírta a szerző, imádtam látni, hogy mit hoznak ki a másikból, és mit jelent számukra a szerelem, és hogyan élik meg a félelmeiket. De nem csak emiatt jó a párosuk, hanem azért is, ahogyan megváltoztatták egymás életét. Ryan nyitottabb és bátrabb lett, akárcsak Beth, az pedig remek dolog, ha a szerelem kihozza a két emberből a legjobbat.


Értékelés: 10/10
Tökéletes volt ez a könyv, nagyon örülök, hogy esélyt adtam neki, és elolvastam. A szereplők realisták, a problémáik hitelesek, a szerző témaválasztásai sok helyen merészek és formabontóak, a könyv pedig igenis szól valamiről, értéket ad át amellett, hogy a szerelem központi szerepet játszik. Ilyen egy jó Young Adult regény, mert az Aki mer az nyer nem csak szórakoztat, hanem annál sokkal többet nyújt.


Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Na jó, elsősorban lányok fogják élvezni a könyvet, de ha egy fiút nem borítanak ki a romantikusabb részek, akkor bátran vegye a kezébe, szerintem nem fog csalódni.


[su_heading]KATIE McGARRY - AKI MER AZ NYER - BLOGTURNÉ[/su_heading]



Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.